Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

„Allah senkit nem különböztet meg hátrányosan, nekik is ugyanolyan jogokat kell kapniuk, mint más embereknek.”
Korán-iskolát, madraszát nyitottak Bangladesben transzneműek számára pénteken, a szervezők a hátrányos megkülönböztetés sújtotta kisebbség beilleszkedését szeretnék elősegíteni.
A körülbelül 150 tanuló befogadására alkalmas iskola megnyitóján mintegy 50 transznemű jelent meg, az ünnepségen a Koránból olvastak fel. Többen örömüket fejezték ki az esemény alkalmából, és azt mondták, úgy érzik, hogy a végre elismerték őket. „Muszlimok vagyunk, de nem mehetünk a mecsetbe” – panaszkodott Abdulrahmán Azad. A kezdeményezés mögött álló egyik vallástudós azt mondta, a Dakka külvárosában megnyílt iskola az első ilyen jellegű tanintézmény a transzneműek, hindusztáni nyelven hidzsrák számára, akiknek a nehézségeiért a társadalmat és az államot tette felelőssé.
„Véget akarunk vetni a diszkriminációnak. Allah senkit nem különböztet meg hátrányosan, nekik is ugyanolyan jogokat kell kapniuk, mint más embereknek” – szögezte le. Becslések szerint a mintegy 168 milliós Bangladesben körülbelül 1,5 millió transznemű élhet. Vazed Haszina miniszterelnök kormánya 2013-ban fogadta el jogilag a harmadik nem létezését, ám egy, a gyarmati időkből fennmaradt – ritkán alkalmazott – törvény még mindig hat hónap börtönbüntetéssel sújtja az azonos neműek közti szexuális kapcsolatot.
A térségben az LMBT-közösség tagjait, a leszbikusokat, melegeket, biszexuálisokat és transzszexuálisokat még mindig gyakran éri hátrányos megkülönböztetés, elsősorban a szélsőségesek, az iszlamisták részéről. Négy évvel ezelőtt megöltek két meleg aktivistát – az ország egyetlen, az LMBT-közösség tagjainak szóló újság szerkesztőit –, a gyilkosságok elkövetőjeként később az al-Kaida terrorszervezet egy helyi csoportja jelentkezett. Ezt követően sok aktivista elmenekült Bangladesből.
(MTI)
Nyitóképen: Bangladesi transzneműek az AIDS elleni küzdelmet jelképező vörös szalagokkal az AIDS-világnapja alkalmából rendezett felvonuláson Dakkában 2015. december 1-jén. Forrás: MTI/EPA/Abir Abdullah